Tizenötödik Fejezet

Sziasztok!
megérkeztem a tizenötödik fejezettel, hamarabb, mert az előző résszel jól átvertelek titeket, bocsánat... Így úgy gondoltam, ha az késett egy csomót, ez miért ne jöhetne előbb? És akkor a következővel visszaállunk arra, hogy szerdánként... Igen, imádlak titeket, de a vége miatt ne öljetek meg és nem ér előre megnézni! :)

Nem volt valami meleg nyarunk, annyi egyszer biztos. Egyik délután a röplabda edzőtábor kellős közepén éppen végeztem a napi edzéssel, és indultam haza. A buszmegállóban állva anyu hívott, és közölte, hogy Ágiék Keszthelyen vannak, mert eljönnek hozzánk. Anyu szerint a keresztanyuék már Hévízen vannak, szóval vagy várjam meg őket, vagy szálljak fel a buszra. Mivel éppen abban a pillanatban gördült be a jármű, közöltem, hogy megyek a busszal, nem várom meg.

Amúgy egész jó volt, bár az osztályom hülye a kosárhoz, de attól még elszórakoztunk egymáson. A buszon még integettem Nettinek, majd bedugtam a telefonom fülhallgatóját, és az út végéig Train-t hallgattam. Én egyszerűen imádom a Drive by-t! Ez a kedvenc számom, persze csak a nyolcvanas évek béli slágereim után-után-után.
Imádtam Ágiékat, ők olyan közvetlenek és kedvesek voltak. Nem csak a nagynénémként vagy a keresztanyumként, hanem inkább testvéremként tekintettem rá. A lányára, Lillára pedig a testvéremként, mindig is ő volt a nővérem, csak Isten valószínűleg tudta, hogy ha testvérnek teremt minket, akkor anyánk nem bírt volna velünk. Viszont ez sem lett egy rossz megoldás.
Hazaérve lecseréltem a ruhámat, amit sikeresen szétizzadtam, egy farmer rövidnadrágra és bordó felsőmre. Még éppen húztam át az ujját a nyakamon, amikor hallottam a dudát a ház elől. Máris hallatszott Ági nevető hangja, ahogy anyut üdvözli. A keresztapám, Lajos már el is nyomott egy viccmaratont, mire feléjük futottam. Éppen beértek a kertbe, ahogy a nyakukba ugrottam, majd kissé csalódottan néztem körbe.
- Lillát nem hoztátok? - kérdeztem.
- Nem, de van jobb. - mosolygott Ági sejtelmesen. Nem értettem, mire mondja, de leesett, amikor Dani előugrott a kerítés mellett futó tuják mögül. Azonnal leakadtam Ági nyakából, és inkább az övébe vetettem magam. Úgy nézett ki, ez egy nyakba-ugrálós nap lesz. - Hát te? - kérdeztem, miután kiörömködtem magam.
- Nem hittem volna, hogy ezt túlélem, de az emberi szervezet csodákra képes. - közölte, amikor elengedtem. - A kérdésedre válaszolva éppen roppant művészien sétáltam haza a hobbiboltból, amikor sikeresen észrevettek a keresztanyádék, és közölték, hogy ők már pedig el akarnak hozni hozzád, ha már Lilla éppen Sopronban van. - magyarázta meg az ittlétét. Derűsnek tűnt, nem olyannak, mint amilyennek az elmúlt hetekben láttam. Ennek meg duplán örültem. - Strand? - kérdezte.
- Strand. - bólintottam.
Felmentünk a házba, anyuék pedig követtek minket. A szobám előtt hátrafordultam Danihoz.
- Mondanám, hogy ne haragudj, elég rendetlen, de te jogosan rávágnád, hogy a tiéd rosszabb, és hidd el, nem tiltakoznék, mert tudnám, hogy igazad van. - közöltem, majd benyitottam.
Amúgy tényleg rendetlenség volt. Üvöltött a Train 50 ways to say goodby, az ágyam ugyan be volt ágyazva, de mivel nem figyeltem oda, a pokróc legyűrődött róla, így a sárga virágos ágynemű fele teljesen látszott, a kispárnám valahol a szőnyeg másik szélén feküdt, az asztalomon egy szabad négyzetcentimétert nem lehetett találni, a kisszekrény előtt pedig gátként feküdtek a ruháim.
- Oké, ez tőled szokatlan. - állapította meg, de nem zavartatta magát. Levetette magát a fotelba, miközben én a szó szoros értelmében bemásztam a szekrénybe, hogy előkeressem a sok fürdőruhám egyikét - balatoni lányként csak úgy lehet menő az ember, ha sok van neki -, amely valamilyen csoda folytán meg is lett. Beledobáltam az egyik táskámba egy törölközővel és egy üveg hűtött Fantával együtt, meg egy naptejjel és nagyjából készen is voltam. Dani felállt, közölte, hogy neki a kocsiban van a cucca, és elköszöntünk anyuéktól. Anyu persze még utánam ordított, hogy "csak akkor mehetsz el, ha rend van a szobádban, de mivel vele szemben a hazugság mestere lettem, utánaordítottam, hogy persze, minden a legnagyobb rendben".
- Most fussunk, mielőtt bemegy. - és sprintben nekieredtünk. Dani kiszedett egy nagy zöld táskát a csomagtartóból, majd mentünk is lefelé. Négyszáz méterre laktunk a partról, így körülbelül negyed óra alatt értünk le, kényelmes tempóban.
- Szóval ma voltam délelőtt edzésen, és Laci nagyon jól akart célozni, Gáll meg éppen belesétált a képbe. Remélem zúzódással megússza. - mesélte az edzés részleteit.
- Mikről le nem maradok, amíg azokkal a nyavalyásokkal táborozok... - állapítottam meg.
- Azért a ZTE táborba is jössz, nem?
- Persze. Ki nem hagynám, hogy apu ne figyeljen minden két percben. - forgattam meg a szemem. Bírom én apám, csak hát, ha ugyanott edző, ahol én játszok, az néha ciki.
- Szerintem apád jó fej.
- Hát, nem arról van szó. Ez olyan, mintha a ti osztálykirándulásotokra anyád menne veletek. - kerestem hasonlatot, mire Dani elhúzta a száját. - Igazad van. - jelentette ki.
- Remélem egy ismerőssel sem futok össze. Mondjuk, nem mintha évek alatt sok embert megismertem volna ezen a helyen. - filozofáltam.
- Fogadunk, hogy ez nem fog összejönni.
- Hidd el, tudom én azt. - válaszoltam. És abban a pillanatban megpillantottam Laurát. Anyu fodrászának lányaként jóban kellett vele lennem, pedig irtózatosan gyűlöltem: mindenből poént csinált, idősebbnek akarta tettetni magát, pedig még csak ötödikes volt. Ő is észrevett engem, nem nagyon fogta fel, hogy valaki mással vagyok, így odajött.
- Szia Alíz! - Danira ügyet se vetett, vagy nem tudta kezelni, hogy egy srác áll mellettem, vagy nem is akarta. pedig biztos be szeretett volna vágódni nála, hiszen Laura zsenge kora ellenére olyan radarral rendelkezik, hogy az nem igaz. Minden srácra rögtön odakapja a fejét. - Hogy vagy? - kérdezte.
- Jól, köszi. Te? - gondoltam, akkor érdeklődök egyet én is.
- Persze, mi is. Nem akarlak ám zavarni, csak gondoltam, köszönök. Szia! - és elment. Nem is tudtam esetleg elköszönni tőle, már fel is pattant a biciklijére, és tekert fel a dombon.
- Ezt meg mi lelte? - kérdezte Dani, amikor már beálltunk a pénztárhoz. Felmutattam a bérletem, Dani meg a nevelőapámét, csak letakarta a képét.
- Ő ilyen. Szerintem kinézett magának. - közöltem.
- Mi? Engem? Kizárt. - állította határozottan. A fiúk hülyék, akkor jöttem rá. Nem nagyon veszik észre, ha egy csaj megőrül értük.
- De! Hidd el, láttam. Ez a kiscsaj minden srácnak tetszeni akar, aki magasabb nála, és csak egy kicsit is helyes! - állítottam határozottan, miközben a vízbe kicsit benyúló részre vezettem, hogy ott tegyük le a cuccot.
- Te helyesnek tartasz? - kérdezte. Akkor bántam meg, hogy ezt így fogalmaztam meg.
- Éppen megtűrlek magam mellett. - mondtam mosolyogva, mire ő is elvigyorodott, és megállt a kis "félsziget" közepén. - Akkor itt jó? - kérdezte.
- Persze. megyek és átveszem ezt. - közöltem, felemelve a táskámból a fürdőruhámat. Nem mintha nem az lett volna rajtam, hiszen a röpitáborból jöttem, de tiszta homok volt, ráadásul ez a kék-citrom pöttyös "csakjátszanihordom" fürdőruha volt, hiszen a sportmelltartó alatt teljesen jó volt, nem zavarta a nyakam, meg kopott is volt, de nem akartam máshol hordani, mert egyrészt már tényleg nem az a legszebb darab volt, másrészt a kötője megbízhatatlannak bizonyult, de mint mondtam, a sportmelltartó mindig megfogta.
- Megyek veled. Úgyis arra van a kajás, nem? Meghalok egy kóláért.
Én megálltam a spirálos öltözőnél, és bementem. Mindig is utáltam az ilyeneket! Le kellett dobálnom a ruháim a földre, amit akárki láthatott, ráadásul ha nem éppen fürdőruha lett volna rajtam, akkor hova rakom a rendes bugyit, melltartót? Hajjaj, micsoda dilemmák.
Gyorsan felvettem a másikat: Sötétkék és világos szürkésbarna volt, tekert felsőrésszel. Az egyik felén kék, a másikon barna, a kéken kis virág alakú kivágásokkal. Azok alatt látszott a barna anyag, úgyhogy nagyon jól nézett ki. Az alsó része teljesen sötétkék volt, ugyanezzel a tematikával. Megkötöttem a kötőjét a nyakamban, mert tudtam, hogy ha mi hülyülünk a vízben, akkor biztos csinálok valami olyat, amitől leesik. felvettem a rövidnadrágom, mivel utáltam a strandon bugyiban közlekedni. A pólón is gondolkoztam, de az már hülyén vette ki volna magát.
- Ha most olyat játszunk, hogy baromi sokáig fogsz öltözködni, akkor közlöm, hogy nem vagyok vevő rá... - szólalt meg Dani. Kicsit megijedtem, mert azt hittem, kóláért ment, de úgy nézett ki, már visszaérkezett. Még utoljára végignéztem magamon, és kiléptem a strandra.
Dani már átöltözött, vagyis levette a pólóját. Irigyeltem a fiúkat, mert egy: az átöltözés nekik csak ennyi, kettő: nem kellett a felső részt figyelni, hogy egy óvatlan pillanatban leesik-e, vagy nem oldódik-e ki a kötője. Amikor kiléptem, már elsétált egy métert, háttal nekem, de egy másodpercnyi kocogással hamar beértem.
- Tessék. - nyomott a kezembe egy kis üveges Fantát. - nem vagyok bunkó, hoztam neked is.
- Ó, valaki milyen udvarias lett, mióta az első találkozásunkkor elvette a labdám.
- Jó, az nem azért volt. - kezdett mentegetőzni.
- Ó, ne tettesd! - röhögtem.
- Elmeséljem? Mindenki úgy volt veled, hogy téged nem szabad bántani, mert te vagy az edző lánya, a "Gyula bácsi" lánya. Mindenki hímes tojásként bánt veled, direkt hagytak neked plusz egy labdát. Gondoltam, oké, nem úgy néz ki a csaj, mint aki besértődne, úgyhogy leszedtem a lepattanót. Te mg kerestél magadnak egy másikat.
- Először azt hittem, visszadobod. - mondtam.
- A fenéket. Meg akartam mutatni, hogy vagyok én akkora fenegyerek, hogy elszedem az "edző bácsi" lányának a labdáját.
- Ja, így kezdődött a nagy barátság.
- Először néztelek, akkor olyan kicsi voltál. Megkérdeztem a Gáll-t, hogy ő biztos megvan-e ez a kiscsaj öt, és mondta, hogy meg. nagyon kicsinek néztél ki. Kiszúrtalak magamnak. A többiek féltek tőled, mert hogy biztos beárulsz minket apádnak, meg futsz hozzá. Még most is csókosnak, meg apuci pici lányának tartanak. Néha tényleg annak tűnsz.
- Hogyan? - kérdeztem vissza.
- Amikor edzés után vele mész haza. vagy amikor felülsz a lelátóra az edzésén. Még a legnagyobb hidegben is. Tudom, hogy neki sokat jelent, ha megnézed, de a többiek így gondolják.
- Mindenki?
- Hát, az irigyeid. A srácokat nem érdekli, szerintük nem vagy az.
- Na, ha a saját nemem nem is, ti legalább bírtok.
- Mi bírunk. - közölte.
A cuccunkhoz visszaérve lepakoltuk a ruhákat - Dani csak ledobta - és bementünk a vízbe.
- Elvileg nem hideg, én ebéd után voltam bent a ribancokkal. - és beleléptem. - Oké, két faluval arrébb melegebb volt.
- Adj neki esélyt, vagy lefröcsköllek.
- Meg ne próbáld! - utasítottam. - különben... Én is téged!
- Nem hat meg. - vonta meg a vállát, és pár méterrel beljebb fejest ugrott. Mikor feljött, megrázta a haját - gondolom, nagyon fontos volt - és rám nézett. - Az Aquaparkban nőttem fel.
- Én is, de engem átszoktattak.
- Nem menekülsz, elkaplak! - már futott is. Nem tehettem mást. Nem mehettem ki a partra, mert ott simán beér, mert ő velem ellentétben képes volt hosszú távon futni. Ellenben a vízben ismerem, hogy merre kagylós, és merre nem. elindultam hát jobbra. Ahogy sprinteltem a hideg víz felverődött a lábamra és a hasamra.
Utánam jött, de csak egy kis darabon.
- Na, most bukj le. - mondta. Már derékig álltam a vízben, így erőt vettem magamon, és lebuktam. Csak a fejemnek volt hideg, a többi testrészem már megszokta. - Na, hideg volt? - kérdezte.
- Nem. - ismertem be. Nem tehetek róla, iszonyatosan utálom a hideg vizet és időt. Kivéve, ha a víz inni kell. Akkor csak azt szeretem, ami nem possadt.
- Na, gyere. - hívott beljebb, majd elindult. A hajam a hátamra tapadt, egy kicsit összekócoltam, hogy ne idegesítsen, és egy fejessel utána iramodtam a 120 cm-t jelző táblához. Egyik fejesem követte a másikat, imádtam fejest ugrani. A szaltóval is próbálkoztam, az Aquaparkban már körülbelül ment is.
- Na, megvagy? - nézett rám.
- Meg.
- Eldoblak.
- Az kizárt. Fájni fog. - közöltem, mivel ehhez már volt szerencsém.
- Nem, nyugi, bízz bennem. Lépj fel a térdemre, és fogd meg a vállam. - megcsináltam. - Oké. Háromra. -bólintott, mintha csak magának mondta volna, majd elkiáltotta magát - HÁROM! - és már repültem is. Közben befogtam az orrom, a szemem pedig becsuktam. próbáltam nem hátra esni, hogy tompítsam a zuhanás élét.

Anyuék végül csak egy pár percre jöttek le a strandra, hogy adjanak pénzt kajára, aztán felmentek a két öcsémmel a játszótérre. Mi kijöttünk a vízből, mert egyrészt nekem például kékült a szám, és Danin is láttam, hogy fázik, csak nem akarta bevallani. Készségesen elment két pizzáért, persze szorosan magára tekerve a törölközőjét. Nem ám bevallaná, hogy azért ő is fázik néha...
Negyed óra múlva a két kész pizzával tért vissza a törölközőnkre. Letette kettőnk közé a dobozokat. Én azonnal rávetettem magam arra, amelyikből kukoricaszemek álltak ki. Ugyanis nagyon jól tudta, hogy nekem csakis kukoricásat lehet venni!
Ott ettünk egymással szemben, és csak beszélgettünk, beszélgettünk... Mint régen. Nem volt meg benne az a szomorúság, az a feszélyezettség. Nem akartam elrontani a pillanatot, de úgy éreztem, tisztelem és szeretem annyira, hogy tudjunk beszélni róla.
- Dani... - kezdtem. Rám nézett. - Mi a baj?