Tizennegyedik Fejezet

Sziasztok,
sajnálom, hogy egy ilyen iszonyatos késéssel, de végre megérkeztem. Az a baj, hogy ínyhüvelygyulladásom van, a gépem a javítóban, anyuékét nem csórhatom egyfolytában... Úgyhogy ez most késett, de a következővel igyekszem elővigyázatosabb lenni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Az az igazság, rájöttem  valamire. Én kiszerettem Zsoltiból. Oké, ez furcsán és hirtelen hangzik, de mivel nem láttam már vagy másfél hónapja, nem is gondoltam rá. Nem néztem az offline állapotát a Facebookon üveges szemmel, és nevetségesnek éreztem a levél utáni kiborulásom. A legtöbb barátom örült annak, hogy elfelejtettem, bár mit ne mondjak, én is. 

Így boldogan teltek a napjaim. Voltam táborban, találkoztam a barátaimmal, élveztem a nyaram, amelyet cseppet sem tudnék unalmasként lefesteni. Talán ez volt az eddigi legjobb szünidőm, már túl rövidnek bizonyult, pedig én stréber módjára néha várom a sulit. Úgyhogy ez van, ezt kell szeretni.
Szóval ez az egész kiszeretés elég hosszan zajlott. Először végtelen szomorú voltam, majd nagyon dühös. Bunkóztam, a pokolra kívántam, legszívesebben elástam volna, akár élve is. Majd elfelejtettem. De úgy, hogy nem is gondoltam rá. Azonban nagyon igyekeztem, hogy véletlenül se legyek szerelmes. Semmi kedvem sem volt újra csalódni, vagy újra reménykedni. Azt akartam megtudni, milyen is lehet a legtöbb kortársam élete.
Úgyhogy sok mindent csináltam a nyáron. Legfőképpen a ZTE és a Zalai Hírlap rendezvényeim voltam ott mint segítő. A sajtómegjelenéseken, bejelentéseken is mind ott voltam, több kategóriában is jelentkeztem a nyári bajnokságra, úgyhogy igazán nem unatkoztam.
Nem gondoltam volna, hogy a páros női bajnokságon ilyen jó eredménnyel zárunk, de Kisalízzal végül bajnokként jöttünk ki az egészből, ami már csak azért is meglepő, mert mindketten alacsonyak vagyunk, és a többi játékos mindegyike idősebb volt nálunk. A döntőket - az első három helyért - a budapesti Papp Lászlóban lettek megrendezve, mint rendesen. Kisalíz anyja vitt fel minket, Gáll és a fiúk sem tudtak jönni, így ketten álltunk ki a sokszurkolós csapatok ellen.
Bennünk az a jó, és mindig az volt a jó, hogy nagyon összeszokottan játszunk, és eleve, a kosáron kívül is össze vagyunk szokva. Úgyhogy az összes döntőt veretlenül játszottuk, az utolsónál volt egy kis gikszer, de végül megnyertük, ezzel pedig magyar bajnokok lettünk. életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy a legjobb barátnőmmel állhattam a dobogó tetején.
Amúgy meg elgondolkoztam Danin. Mostanában kissé szomorúbbnak láttam, de nem mondta el, mi a baja. Bár, lehet, hogy nincs is baja, csak olyan kedve volt... Az vele a baj, hogy szélsőséges: egyszer úgy érzem, hihetetlenül ismerem, és én vagyok az, akivel mindent megoszt, másodszor pedig mintha nem is tudnám ki ő, olyan rejtélyes velem, de nagyon bírom akkor is,amikor ilyen.
Sok tekintetben ismerem: tudom, hol lakik, tudom, kik a családja. Jártam már a szobájában, tudom, milyen ruhákat hord, vagy például hogy hogyan néz ki a szekrénye. Hogy mi a kedvenc filmje, zenéje, albuma... Könyve, sorozata, színe, száma, sportja, anyámkínja. Persze tudok róla személyesebb dolgokat is: mit csinál, ha éppen szarul van, mi van az ágya alatt, milyen, ha valakit lenéz, és milyen, ha valakit amúgy bír... Mert neki is van egy humora, amit kevesen értenek, másik azt hiszik, valójában csak okoskodik, és nagyképű.
És sok dolog van, amit nem tudok róla, bár úgy gondolom, a barátságunkba nem is fér bele, hogy mindent tudjak róla. Viszont azt nem szeretem benne, ha előttem is megpróbál menőzni. Nekem persze elmondhatná, ha valami nyomja a szívét, nem kell elrajulni, csak úgy néz ki, neki és pont akkora a büszkesége, mint nekem. magasan a felhők felett.
Úgyhogy akárhogyan próbáltam kiszedni belőle,mi a baja, nem kaptam érdemleges választ. Kikit is kérdeztem, ő tudta. Azonban a válasz az 'És mi?" kérdésemre nem volt más csak egy elutasítás, miszerint Dani elmondta neki, de megígérte, hogy nem adja tovább, és legjobb barátként tartja a szavát. Megkérdeztem nagy-e a baj. Ő azt mondta, hogy az attól függ, mert Dani érzéseibe ő sem lát bele. Egyfelől megnyugodtam, hogy bízhatok Kikiben, mert ha Dani titkát megtartja, még egy másik barát előtt is, akkor az enyémeimet is híven őrzi, másfelől iszonyúan rosszul esett, hogy nekem nem mondta el, mi a baja.
Amikor közös programon vettünk részt, folyamatosan figyeltem, de társaságban ugyanolyan volt, mint mindig. Vicces, filmekről beszélt. nevetett, beszélgetett. Azonban észrevettem, hogy ha csak négyen maradtunk, ő nem igazán szólt bele a dolgokba, pedig általában az ügyeletes csendes Kisalíz szokott lenni.
Az edzéseken azonban tényleg a régi volt. Külön csapatban játszottunk, mint mindig, de olyan erővel játszott, hogy nem igaz. Kicsit úgy éreztem, hogy akármi miatt is szomorú, a sporton tölti ki. Ott is ugyanúgy megvolt a mi kis összhangunk, mint a való életben.
Ezek az edzések inkább arra szolgáltak, hogy a fizikumunkat fenntartsák. Hetente egyszer, másfél órában edzettünk, inkább játszottunk, valamint a sportdoki mindenkinek egy személyre szabott edzéstervet is készített. A hivatalos, komoly edzések augusztus 18-ai kezdéssel voltak kitűzve, azon a hétfőn kezdődött az igazi kínzás, de mi, még így július közepén élvezték a lazaságot.
Voltak azonban gondok: a keret változott. A kezdő ötösünk nem, de Kisalíznak is például új cseréje lett. Az enyém is kilépett, így Gállnak a lehető legnehezebb feladat elé kellett néznie: július közepén egy olyan irányítót találni a szezonra, aki képes a kispadon ülni. A nagyoknál durva volt a helyzet, ott a tíz főből hárman maradtak, a többi játékos változott. Naná, Judit visszajött a szülése után, meg többen átigazoltak, így őket végül is megoldották. Az én cserém azonban kulcsfontosságú volt, mert még úgy járhattunk, mint az Uniquások. Mi, irányítok viszont nagyon kevesen vagyunk, és irányítót igen körültekintően kell választani. Mi pedig,ha már ilyen ritka, kihalásra ítélt faj lettünk, meg is válogatjuk, kinek mondunk igent, kinek nem. És nem szeretünk cserék lenni. Persze, irányító mindenki akar lenni, azért vagyunk kevesen, mert nem sokan alkalmasak rá.
Úgyhogy az utolsó telje szünetes hónap úgy telt, hogy mindenhol csere után kellett kajtatnom, és mivel eddigre már alá vannak írva a szerződések, csak nincsenek nyilvánosságra hozva, nehéz dolgom volt.

Július közepén volt a vegye mérkőzés, ahol egy ötös csapatban versenyeztem Barnival, Danival, Kikivel és Kisalízzal. Ez egy külön kategória volt, hiszen a vegyesben nagyon sok van: Először is az egyikben három lány két fiú, a másikban ez épp fordítva, és mindkettőben külön külön, hogy fiú vagy lány-e az irányító. Mi vegyesben, három fiú két lány, lány irányítóban jelentkeztünk, és be kell vallani, ebben voltak a legkevesebben. Ugyanis általában a fiúkat rakták be irányítani, nálunk pedig rám jutott a nemes feladat.
Pesten volt a mérkőzésünk, ahova Dani anyja vitt el minket, mivel neki, újságíró létére, írnia is kellett róla. Miközben beléptünk a Papp ászlóba, elfogott az a meccs előtti érzés, hogy úgyis megnyerjük. Volt bennünk összhang, tudtunk együtt játszani. Hogy honnan veszem? Mi voltunk az egyetlen veretlen csapat ebben a kategóriában.

Gondolom nem kell megmagyaráznom, hogy féltem attól, hogy Dani gondja nem a sulival, vagy a kosárral kapcsolatos. Féltem, hogy Eszti hiányzik neki. Oké, persze, Esztivel szakítottak, de egy elég mély kapcsolatuk volt, és közös érdeklődési körük, Daninak pedig ő volt az első igazi kapcsolata. Tudtam, hogy szereti, hiszen általában úgy beszélt róla. A másik pedig, ami végképp bizonyságot adott róla, az az volt, hogy nem ölelt meg. Előtte, utána ha találkoztunk, öleléssel köszöntöttük a másikat, de Esztit tisztelte annyira, hogy nem tartott meg engem a legjobb lánybarát fázisban. és ahogy Esztit ismerem, nem rótta volna fel Daninak, ha megölel. Egyszerűen csak olyan volt, hogy nem tette. Szerette Esztit, és szenvedett a szakítás után.
Szerettem volna megkérdezni, mi van. Szerettem volna odamenni, meg minden, és sokszor el is indultam, hogy letámadjam a kérdéseimmel, de eszembe jutott, hogy ha nem, hát joggal nem mondja el. Valamint az is, hogy ha nem akarja, nem kell erőltetni, mert csak rosszabbul lesz. Az azonban megnyugtatott, hogy legalább valakinek elmondja. Sajnáltam, hogy ha esetleg Esztivel kapcsolatos, akkor nem mondhatja ez az apjának, akivel sosem álltak nagyon közel egymáshoz, mivel Miklós tűzoltó volt, hivatásos, így keveset volt otthon. Ezért sem kerültek bizalmi viszonyba a másikkal. Akkor meg az anyjával beszélje meg?
Aztán arra jutottam, hogy én lennék a tökéletes, akinek kiöntheti a szívét. Lány vagyok, aki tud tanácsot adni, ha egy másik csajról van szó, mert lányként tudom, mit akarnék egy sráctól. Nem híresztelném, hiszen imádom, a barátja vagyok. Hát nem mindenki valaki ilyennek akarná elmesélni, mi baja is van?
Aztán kicsit messzebb néztem. Lehet, hogy a családban van baj. Mi van, ha a szülei válnak? Nem, ők pont álomcsalád, nem olyanok, mint az enyémek, akik ténylegesen el is váltak. Szeretik egymást, nem veszekedős fajták. Balázzsal sem veszhetett össze annyira, hogy baja legyen, hiszen Balázs vagy nem törődik vele, vagy jófej. Szerencsés, hogy ő is keveset van otthon. Katát bántaná valaki? Nem, Dani az első rossz szóra ugrana, és nem csak szomorú lenne. Más pedig nem igazán bánthatja - legalábbis, ahogyan ismerem.
Annyira imádtam őt, hogy idegesített, ha szomorú volt. Az az igaz szeretet volt, amikor boldog vagyok, ha valaki boldoggá teszi, és szomorú, ha látom rajta, hogy nem az. Ebből különbözik a szeretet a szerelemtől: Ha szerelmes vagy, utálod, ha barátnője van. Ha szeretsz valakit, akkor imádod, aki boldoggá teszi.
Szóval én csak szerettem volna megölelni, és azt mondani neki, hogy "Bármit elmondhatsz, meg fogom érteni. Azt is, ha Kingába szerettél bele. Azt is, ha a csajnak barátja van.". De nem mertem. Akárhányszor mintha nyújtottam volna a karom, megérezte, és belekezdett valamibe. A végső soron én sem mertem már. Mintha valami óriási szakadék nőtt volna köztünk ezzel a titokkal, ami ott lebegett a fejünk felett. Szerintem ő is tudta, hogy tudom, csak nem akarta kimondani. Vagy nem tudom. De sokat gondoltam arra, mi lehet vele, mire gondolhat, ha egyedül van. Tud-e filmet nézni, vagy a gondolatai nem hagyják magában? Ekkor volt az első eset, hogy szívesen beleláttam volna a fejébe.