2014. augusztus 26., kedd

Tizenhatodik Fejezet

Sziasztok,
ezzel a résszel nem terveztem előbb érkezni, de holnap este valószínűleg nem leszek wifikörnyezetben, illetve csak lassú nettel, így ma kiposztolom. :D Aztán a következő tényleg jövő szerdán jön, akkor már az első három napomról is be tudok számolni. :D Remélem tetszeni fog, az észrevételeket várom lent kommentben. :)

- Dani... - kezdte. Rá néztem. - Mi a baj?
Azt hittem, megáll bennem a ütő. Azt hittem, nem tud semmit. vagy! Lehet, hogy mindent tud, mert Kisalítz elmondta neki, és így akar tőrbe csalni, vagy... Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy miért kérdezi, mit tud, mit nem... Mert akármilyen furcsa, letettem arról, hogy mondjuk, meghódítom. Nem volt szándékom a ténnyel, hogy szerelmes vagyok belé, mert úgyis csak elrontanám a dolgot.
- Semmi... Ki mondta, hogy valami bajom lenne? - kérdeztem rá.
- Nem versz át. Kiki és Kisalíz is kijelentette, hogy van veled valami, de megesketted őket, hogy nem mondják el senkinek, és hogy ezalól én is kivételt képzek. Tudod, nem azért kérdezek rá, mert rosszul esett, és mert mindent tudni akarok. Azért, mert szerintem te nem vagy jól.
- Jól vagyok! - közöltem erőteljesebben.
- Akkor miért vagy ilyen velünk? Meg sem szólalsz, ha többen vagyunk.
- Nem, ez nem így van.... - védtem magam. Eszem ágában sem volt elmondani az igazságot, de a következő kérdésével valahogy bűntudatot ébresztett bennem:
- Akkor csak velem?
- Nem, ez nem agy van...
- Tudod, hogy nem tudok érzelmi alapon vitatkozni! Tudod, hogy én az vagyok, aki homokba dugja a fejét inkább, mint hogy egy szubjektív vitát folytasson. De ha már megkérdeztem, akkor választ is akarok!
- Alíz... - kezdtem bele ebbe az egészbe. - Tudod, miért vettem el a labdád akkor? - kérdeztem. Oké, időnyerésnek volt, de Alíz szereti a sztorikat hallgatni, meg amúgy mondani, úgyhogy bevált. Rám nézett, és figyelmesen hallgatott, mintha nem tudná, mi fog következni. Pedig biztos voltam benne, hogy tudja. - Mert meg akartalak ismerni. Ne vedd sértésnek, de nem úgy néztél ki, mint aki csapattag lesz, és féltem, hogy akkor nem látlak már. De érdekeltél. Így elvettem a labdád. És nesze, utána beszélgettünk! Engem érdekelt apuci picikéje, az edző lánya! Engem érdekeltél, amikor idősebbek lettünk, amikor eljöttél onnan, amikor ballagtam, mindig. Most is. Ne mondj semmit. Nem kell semmit sem mondanod rá. Tudom, sok mindent elcsesztem, de nem, nem kell semmit sem mondanod. Ha akarod, most rögtön elfelejtjük ezt a beszélgetést. - eddig nem néztem a szemébe. Lehajtottam a fejem, és az alkonyatban sötétedő törölközőt kezdtem tanulmányozni.
- Nem akarom elfelejteni. - mondta. Felemeltem a tekintetem. Úgy döntöttem, hogy ha idáig eljutottam, akkor folytassuk.
- Tudod, sokáig észre sem vettem, mit jelentesz nekem. mit jelent ez az egész "barátság". - rajzoltam idézőjelet a levegőbe. - Akkor jöttem rá, amikor sírtál. Amikor megírtad a levelet. Akkor leesett.
- Azóta...? - kérdezte halkan.
- Azóta.
- Három hónapja?
- Három hónapja. - helyeseltem. - Nem akartam semmit sem megváltoztatni. Mert szeretlek. És most nem lehetek a közeledben úgy, ahogy eddig. Mert gondolom nem akarod. - habogtam össze-vissza. Azt  tudom, hogy ha egy lány zavarba jön, az aranyos, de fogalmam sem volt, fordítva mit gondolhat rólam.
- Ha nem is így. - mondta. Látszott rajta, hogy magabiztosnak próbálja tettetni magát. - Akkor máshogy. - közelebb hajolt hozzám. Éreztem, hogy mit akar, de nem mertem elhinni. Tudtam, hogy akármilyen kötél szakad, ha nem teszem meg, akkor semmi sem sül ki belőle. Így max nem lesz a válasz, és elcseszem. De megtettem. Én is odahajoltam, és megcsókoltam.
Nem, ez nem afféle tökéletes első randis csók volt. Alíz nagyon bizonytalan volt, én már kevésbé, két barátnő után azért egy csók nem számított olyan nagy dolognak. Aha, hittem én azt. Ez az egész sokkal különlegesebb volt, mint akárki mással, akivel eddig eljutottam idáig. Nem rontott az élményen, hogy kicsit ügyetlen volt, vagy hogy azért egy csókhoz messze ültünk egymáshoz.
Nem is tartott sokáig. Mindketten elhúzódtunk a másiktól, azonban ő megmozdult. Nem tudtam, mit fog tenni, így csak ültem, ahogy eddig is. Felemelte a testét, és hozzám közelebb huppant le. Nem nézett a szemembe, csak a vállam felé hajtotta a fejét, és a vállgödrömbe fúrta az arcát. Nem tudtam, mit jelent ez: most akkor szeret, vagy megbánta? Mindettől független átöleltem, és szorongattam egy kicsit.
Egyszer csak elfordította a fejét, felém, mire nem engedtem az ölelésből, de ránéztem.
- Szeretlek. - mondta. Képtelen voltam mit kezdeni ezzel a szóval. Féltem, hogy utána jön a "de csak barátként" rész, úgyhogy inkább kivártam. De nem mondott semmit. Feszülten néztem le rá, de mivel egyre sötétedett, nem láttam teljesen az arcát. Végül a keze elmozdult mellőlünk, és átölelve a nyakam, megcsókolt.
Azonnal vettem a lapot. Ez már tovább tartott, mint az első, és sokkalta igazibb volt. Szorítottam magamhoz a derekánál fogva, és már ő sem ült, inkább térdelt, a magassági különbségeink miatt. Iszonyatosan jó volt végre érezni, hogy mellettem van, hogy igazából velem van. Ezek után végre teljes bizonyosságot kaptam arról, hogy a barátnőm lesz. Hiszen nem ezt tenné, ha nem így lenne, nem?
Mikor távolabb került tőlem, az egyik strandi lámpa fénye éppen rá esett, így láttam a szemét. Mosolygott. A térdelésből lecsúszott ülőhelyzetbe, lábait két oldalra hajlította be. Nekem már a látványtól is fájtak a végtagjaim, nemhogy még ilyeneket is csináljak. Boldognak tűnt, ahogy ott ült előttem.
- Veled akarok lenni. - közölte. -  Érted?
- Én is. - válaszoltam erre, és magamhoz húztam. Nehezen hittem el, hogy mindez, ami velünk történik, igaz, de a tetteink, az ami történt, ezt bizonyították. Magamhoz öleltem, igazából. Nem úgy, ahogy eddig öleltük egymást. Azért eddig még akkor sem mentem el, amikor még úgy éreztem, csak barátok vagyunk. Megremegett a testem, amikor megéreztem a kezét a hátamon. Mintha simogatta volna, de mégsem. Karmolásnak sem mondtam volna, hiszen Alíz rágta a körmét, csak akkor tudott karmolni, ha éppen hagyott egy kis élesen leszedett részt a szélén, de pólón át ez érezhetetlen volt. Különös mozdulata végén szinte belekapaszkodott a pólómba. Én a nyakához dörzsöltem az orrom. Imádtam az illatát. A dezodora, a parfümje keveredett a saját illatával. Ezeket a mesterséges dolgokat azonban csak messziről lehetett érezni. Ha ilyen közel hajoltam hozzá, már érződött az a tipikus Alíz-illat. Éreztem, hogy megborzong, és tudtam mitől: utálta, ha valaki a vállához vagy a nyakához ér, valamiért fenyegetésnek, kényelmetlennek érezte. Azonban tudtam, hogy ha ezzel is így lenne, akkor már rég nem ölelkeznénk, úgyhogy feltételeztem, hogy tetszik neki.
Nem akartam elengedni, de szükségem volt rá, hogy megkérdezzem, mit gondol. Tudni akartam, mi jár a fejében.
- Veled akarok lenni. - ismételte. - Szeretlek. Nem tudom mióta. De szeretlek. - mondta.
- Mégis hogyan?
- Úgy, hogy szentül hittem, hogy a szeretet meg a szerelem két külön dolog. Az is. Csak nehezen fogtam fel, hogy az egyikből lehet a másik. Itt akarok lenni mindig, ahol most.
- Már nem azért, de anyád lehet lecseszne, ha egy pokrócon ücsörögnél télen a befagyott Balaton partján minusz húsz fokban. - közöltem, bár tudtam, hogy nem ideillő, a szarkazmusom megmaradt.
- Mindig képes vagy nagyon gyorsan odacseszni a szép pillanatokat. - bújt ki az ölelésből a szemembe nézve. - Nem is te lennél.
- De te engem szeretsz, nem? - kérdeztem vissza.
- Hogy juthattam idáig.... - nem láthattam, de tudtam, hogy megforgatta a szemét, majd újra megölelt. Persze, én is szerettem őt ölelgetni, de fogalmam sem volt, mi ez a hirtelen szeretetroham. Alíz azonban választ adott rá.
- Amúgy ezt csak azért csinálom, mert fázom.
- Szólhattál volna előbb is. - nevettem fel, majd a táskámhoz nyúltam, hogy kivegyem belőle a pulcsim. A hátára dobtam a neonzöld darabot, aminek következtében Alíz mintha világított volna.
- Oké, akkor most megkérdezem rendesen. - vettem egy mély levegőt. - Leszel a barátnőm?
- Leszek. - vigyorodott el, és ennek következtében a pulcsimban úgy nézett ki, mint egy kis kobold.

Kilenc felé elindultunk fel a partról, mert Alíz anyja fél tízig engedett kimenőt. Mikor felkaptam a táskámat a vállamra, és ő is felállt a hátizsákjával, felé nyújtottam a kezem. Egymásba simuló tenyerekkel vágtunk neki az előttünk álló négyszáz méternek.
A ház előtt valahogy mindketten magunkhoz húztuk a kezünket, néma jelként, hogy ez most még titok.
- Tartsuk meg egy kicsit magunknak. Most még élvezni akarom, hogy nincs pletyka, nincs kibeszélés. Nem kell, hogy anyám is faggasson. - kért, mire bólintottam. Én is féltem tőle, hogy az én szüleim mit szólnak majd mindehhez.
Felérve a lakásba azzal szembesültem, hogy Ágiék a rakodó/vendég-szobában alszanak, enyém a nappali. A nappali, a kihúzható ággyal, amelynek ajtaja pont Alíz szobájának ajtajára nézett. Hajjaj, gondoltam, de persze bólintottam. Szerencsétlen barátnőm - iszonyat jó érzés volt így nevezni - kapta a feladatot, hogy nekem megágyazzon, a szülők addig megpróbálták letenni a gyerekeket aludni. Alíz előszedte a szekrény aljából az ágyneműt meg a lepedőt, majd lehuppanva az ágy egyik szélére elkezdte felhúzni. A falnak támaszkodva néztem. Imádtam őt nézni. Nem beleszólni abba, amit csinál, mert sokszor olyan aranyosan belefeledkezett dolgokba, például a kosarazásba, hogy vétek lett volna félbeszakítani.
Ő ment elsőként zuhanyozni. Ültem az ágyon, és a víz csobogását hallgattam. Nem ment ki a fejemből a csuromvizes Alíz látványa, ami még délután ivódott bele. Közben a telefonommal babráltam, ide-oda húzogattam a menüt. Örökkévalóságnak tűnt, mire kilépett a fürdőből.
Pizsiben volt, egy nagy kék Benetton pólóban és egy apró mintás szürke-fehér nadrágban. A haja alja tiszta víz volt, azt igazgatta, amikor megállt előttem.
- Mi van a Tv-ben? - kérdezte, és lehuppant mellém. Vészesen közel, először azt hittem, az ölembe ül. Ami azt illeti, örültem volna neki.
- Mindenki lefeküdt aludni. - közölte, és oldalra nyúlt, hogy lekapcsolja a villanyt. Csak a tévé, és egy kis lámpa világított, ő pedig félig nekem dőlve, a fejét a vállamra hajtva meredt a tévére.
- Mi ez?
- Valami idióta valóságshow lehet. - találgattam, és a bal kezemmel még közelebb húztam magamhoz. Az egyik kezét végül már a mellkasomon pihentette.
Fél óráig váltogattuk a csatornákat miután én is lefürödtem, majd visszaültem mellé, mire azt vettem észre, hogy komolyan fáradok. Egyre többször hunytam le a szemem, és maradt is úgy. Közös megegyezéssel döntöttünk az alvás mellett, ő bement a szobájába, én pedig magamra húztam a takarót a kihúzott ágyon, és az ajtót kezdtem bámulni. Nehéz éjszakánk lesz, gondoltam.

Másnap reggel kómásan kerestem az éjjeliszekrényem, de persze nem találtam. Helyette valami másba akadt a kezem. Puha volt, és egy pár pillanat után már rá is jöttem, mi az. Valakinek a lába. Hirtelen megijedtem, hátha Alíz anyjáéba kapaszkodom, vagy ami még rosszabb, a keresztapjáéba, de amikor kipattant a szemem, a barátnőm mosolygott rám.
- Jó reggelt. - köszönt. Halk volt, így arra jutottam, hogy nem sokan lehetnek ébren a házban. Lassan felültem a kanapén, és elfogadtam a kinyújtott kezét. - Gyere! - felhúzott, be a szobájába.
Ahogy beértünk, halkan becsukta magunk mögött az ajtót, és megcsókolt. Ha eddig fáradtnak éreztem magam, akkor rögtön felébredtem, ahogy a barátnőm hozzám bújt, majd gyengén a fotelba lökött.
- Elfordulni. - közölte.
- Miért is?
- Mert felöltöznék. - mutatott végig magán.
- Nekem így is jó vagy.
- Ne is álmodj róla, hogy így maradok. Sietek. - erre sóhajtva a másik irányba néztem. Tényleg nem kellett sokat várnom, rekordidő alatt elkészült. - Nézhetsz.
Rögtön elfordítottam a fejem. A sárga-kék pöttyös fürdőruhájában állt előttem, és éppen a fekete rövidnadrágját vette fel. Nem arra készültem, hogy fürdőruhában fogom látni, de azért nem esett nehezemre nézni. Ő is észrevette, hogy figyelem, megállt a mozdulattal, ahogy a pólóját vette fel.
- Néha pisloghatsz is. - mosolygott, majd felvette, és a táskájába kezdett pakolni.
Mindig is imádtam a szobáját, bár nem tükrözte őt teljességgel. A falak világosak voltak, ahogy a bútorok is. Alíz azonban úgy takarta el ezeket, ahogy tudta, mindenhova plakátokat, fényképeket ragasztott, és telepakolta az alig tizenhárom négyzetméteres területet a cuccaival. Persze, ez ő, mindig is tudtam, hogy imádja kidekorálni az életterét képekkel, egyebekkel, de két dolog mégis megzavart, mintha nem is nála lennék: a világos színek, és a kosaras dolgainak teljes hiánya.
Alíz másik szobája, az apjáék lakásában sokkal inkább őt jellemezte. A falai narancssárga színben pompáztak, nagyon világos narancsban, a bútorai pedig világos juharban, de a sok poszter és egyéb miatt mégis kissé sötétnek tűnt, pedig az épület sarkán volt, az ablakán kinézve a szomszédos saroképület egy ugyanilyen szobáját lehetett megpillantani. A polcain kosaras trófeák sorakoztak a repülőmodellek társaságában, alattuk szögeken az összes, közel harminc érme. A falon bekeretezett régi rajzok, mezek álltak, képekkel, a könyvespolca pedig regényekkel teli volt. Az íróasztalán nyoma sem volt tancuccoknak, egy régi tolltartó mellett rajzcuccok és nagy fa rajztábla árválkodtak folyamatosan a vázlatfüzetek mellett. Az ajtaján a "Zelmira" felirat díszelgett, körülötte matricákkal, mindenféle képekkel.
Ahogy elrakodta a dolgait megfogta a röplabdáját, és hozzám vágta.
- Ne felejtsd el hozni. - közölte, és leült velem szembe az ágyára. Nem ágyazott be, nem is vártam el tőle. Bár az anyja megkövetelte a katonás rendet, a barátnőm lázadt ellene, így az apjánál például sosem volt rend a szobájában, és itt, a parton is próbálta érvényesíteni az akaratát. - Úgy megyek el a táborba, hogy ugye ti indultok, és kitesztek engem a strandon. Nincs kedvem biciklizni. - vonta meg a vállát.
Fél nyolckor indultunk kocsival. Én és Alíz hátra ültünk, a keresztanyjáék meg értelemszerűen előre.
- Merre is kell kanyarodni? - kérdezte Ági Alízt, aki előrehajolva magyarázta az útvonalat. lassan bekanyarodtunk a strand elé, ahol a barátnőm kiszállt. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan is búcsúzzunk el egymástól, de akkor korszakalkotó ötletem támadt.
- Bekísérem. - közöltem, és én is kipattantam. Még nem szedtek jegyeket, és könnyedén bejutottunk a strandra. Egy ideig a röplabdapályák mellett sétáltunk, de Alíz egyszer csak megállt, és szembefordult velem.
- Közelebb ne menjünk. - kérte - Meglátnak, és kérdezősködni fognak.
- Nekem jó. Hiányozni fogsz. - magamhoz húzva megöleltem. Ő a földre dobta a táskáját és belém kapaszkodott.
- Te is nekem.
- Mikor jössz?
- Szombaton meccsem van Karoson. Szóval szerintem vasárnap. - mondta, és megcsókolt. Tudtam, hogy lassan el kell búcsúznunk egymástól, így csak öleltem magamhoz. Egyszer csal elhúzódott tőlem, nagyon hirtelen. Utólag rájöttem, hogy a tőlünk pár méterre elsétáló pár lány miatt.
- A csapattársaim. - magyarázta.
- Melyikek a "barátnők"? - értette, mire célzok, így megfordult a karjaimban, és nem túl feltűnően mutogatni kezdett.
- Van az, amelyiknek pöttyös a fürdőruhája, és éppen eszik. Ő a normálisabb, a mások a szőke, rózsaszín cuccokban. Ő a hülye.
- Értem. Egyik se néz ki valami észvesztően. Ellenben te...
- Ne folytasd, elpirulok. - közölte, és megcsókolt. - Lassan menned kell.
- Még egy perc. - kértem, és lehajoltam hozzá. Ez volt a búcsúcsókunk. Utána elengedte a kezem, és egy lépést távolodott. - Szia.
- Szia. - megfordultam, és kihátráltam a strandról, miközben néztem, ahogy odasétál a csapattársaihoz. 

4 megjegyzés:

  1. Istenem ehez muszaj kommentelnem elsem hiszem hogy vegre bevallottakcmit ereznek egymas irant:) nagyon tetszik a blog az irasmodod:) varom a kovrtkezo fejezetet!:33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy írtál, és köszönöm szépen a dicséreteket. Igyekszem megírni és hozni. :)

      Törlés
  2. Wiiiiiii!!!!!!!!!!!!! Reméltem, hogy ezt a változatot választod.... Egyszerűen imádom! Mondtam én, hogy van esélye nála. Ha most nem lennék dögfáradt, akkor valószinűleg körbeugrálnám a szobám, elviselve a tesóm tekintetét, hogy "ez megőrült". :D Imádlak! Én megengedem, hogy a kövit is kedden hozd :P Na de ki nem? <3 :* :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig a történet kezdetekor nagyon megvolt, hogy a másik alternatíva lesz. :D Majd egyszer megírom novellában azt a változatot, de akkor örülhetsz, hogy így alakult. :)

      Törlés